INFJ-ként a másodpilótánk az extrovertált érzés. A másodpilóta fejlesztése mindig a fejlődéshez vezető első lépés. Miután introvertáltak vagyunk, hajlamosak vagyunk a fejünkben lenni az időnk legnagyobb részében. Ilyenkor ki tud alakulni egy hurok, ami kikerüli a másodpilótát, és az első és a harmadik funkció kerül az előtérbe. Az első funkciónk az introvertált intuició, a harmadik az introvertált gondolkodás. Mivel a harmadik funkciónk egy tíz éves kisgyerek fejlődési szintjén van, és ez a rövidzárlat kikerüli az extrovertált érzést, ez nem lesz a leg kifonultabb és egészségesebb működés. Ez a párosítás azért jöhet létre, mert a domináns és a harmadik funkciónk is introvertált, és emiatt szívesebben maradunk a fejünkben. A rövidzárlatunkról később szeretnék részletesebben írni.

Az extrovertált érzésünk az a funkció amivel a külvilággal érintkezhetünk. Ha ezt fejlesztjük, ezen keresztül fogjuk tudni kitenni a külvilágba azokat a világokat, amiket belül megteremtünk. Az introvertált emberek néha annyira a fejükben tudnak maradni, hogy elfelejtik használni a külvilágot. Pedig teremteni a külvilágban nekünk nagyon érdemes. A rengeteg elmélet, filozófia, spekuláció, összefüggés, ami odabent megszületik, ha nem kerül ki, akkor sosem lesz letesztelve, a valóság szűrőivel nem érintkezik. Ha nincs ez a visszajelzés, akkor elmélet marad, és nálam nagyon gyakran végtelen mélységekig el tud aztán belül pörögni a gondolat, anélkül, hogy valóban megéljem annak a helyességét. Ez nálam egy elég nagy bizonytalanság érzést eredményez. A különbséget aközt, hogy sejtem, hogy amit gondolok helyes, és a bizonyosságot amikor a valóságban ez megvalósul meg kell élni. Ha a valóságban megszületnek a fejemben lévő gondolatok, akkor megtapasztalhatom őket, kapok egy visszajelzést róluk, és látom, miben tévedtem, és miben voltam helyes. Ez a tapasztalás később fejleszti az intuíciómat, és pontosabbak lehetnek a gondolataim. Ez is egy nagyon introvertált megközelítés, de ez az amit érzek.

Ez a valósággal való érintkezés nekem elég sok energiába kerül. A belső világomban nagy biztonságban érzem magam. De a külvilágban veszélyek leselkednek. Fenn áll a lehetősége annak, hogy tévedtem, hogy mások elítélnek majd a gondolataimért, vagy ami elég gyakori, egyszerűen nem értik meg, és nem tudnak vele semmit kezdeni.

Milyen izgalmas lehetőség az tehát, ha a belső világomat valamilyen módon prezentálhatóvá teszem a külvilág számára, úgy, hogy gyakorlati értelemben is megmutatható, vagy legalábbis a következtetéseim megszülethetnek.

Álljon itt egy részlet Nietche Zarathustrájából.

„ ... Szellem az élet, a mi maga vág belé az életbe: önnönkínjától öregbedik a maga tudása - tudtátok-e már?

És a szellemnek is boldogságot ád, ha fölkenetik és könnyekkel fölszenteltetik áldozati baromnak - tudtátok-e már?

És még a vak vaksága és keresése és tapogatózása is kell, hogy tanúságot tegyen a nap hatalmáról, amelybe pillantott - tudtátok-e már?

És kell, hogy a megismerő tanuljon meg hegyekkel építeni! Kis dolog az, hogy a szellem hegyeket helyhez át - tudtátok-e már?

Ti a szellemnek csak szikráit ismeritek; de nem látjátok az üllőt, a mi ő, és nem látjátok pörölye kegyetlenségét!

Valóban, nem ismeritek a szellem büszkeségét! De még kevésbbé birnátok elviselni a szellem szerénységét, ha egyszer megszólalna!... ”

Nietche személyiségtípusára sok találgatás megy az interneten. INFJ, INTJ, INTP. Mindenesetre ez az idézet nekem azért fontos, mert számomra arról szól, hogyan éli meg ennek az eszeveszett introvertált intuiciónak a megszületését a külvilágban.

Nietchének ez nem sikerült sajnos túl jól. Bizonyos interpretációk szerint végülis Hitler, aki egyesek szerint szintén INFJ, valami kitekert módón épített arra, amit ő odabent érzett.

Visszatérve az extrovertált érzéshez, ez az a funkció, ami mentén érezzük a körülöttünk élő emberek érzéseit. Néha hamarabb tudjuk, hogy más mit érez, szinte megszületik bennünk a másik ember érzése. Nekem ez után erre mindig reagálnom kell valahogy. Gyerekkoromban hatalmas megfeleléskényszerként jelentkezett ez. Szerettem volna, ha a körülöttem élők harmóniában vannak. Sok olyan dolgot tettem ezért, amit úgy éreztem mások szeretnének. Olyan elvárások születtek bennem mások érzéseitől, amik nem voltak valódi elvárások, csak én éreztem, hogy a másiknak erre van szüksége.

Ez az érzés engem össze tudott roppantani. Meg akartam felelni másoknak, és úgy éreztem, hogy az én vállamon nyugszik az ő boldogságuk. Úgy cselekedtem, hogy sosem voltam egészen önmagam. Próbáltam eljátszani azokat a szerepeket, amiket érzésem szerint mások igényeltek tőlem. Egészen addig, amíg teljesen elfogadhatatlan mértékre nőtt ez, és úgy döntöttem kivonom magam a világból, eltávolodom emberektől, hogy az érzéseik ne súlythassanak engem. Fiatal voltam és naiv. Az egyik legfontosabb tulajdonságomat nyomtam így el, megakadályozva a fejlődésem.

Emellett az az izgalmas, hogy az extrovertált érzés a külvilágban mutatkozik meg. Idebent ritkán tudom, hogy mit érzek, hogy érzek e egyáltalán valamit. A szeretetem is akkor tudom megtapasztalni, ha kiteszem a külvilágba. Érdekes dinamikákat eredményez ez az introvertált érzéssel működő barátnőmmel, aki mindig tudja mit érez, de ezt igyekszik nem kitenni a külvilágba.

Mint látjátok érzés dolgokban eléggé messziről indulok. Kisebb kutatások nyomán a következő jótanácsokat találtam:

1. Figyeld magad, ahogy az érzések hatnak rád. Ez extrovertált érzés miatt a külvilágból nyerem az érzéseim. A külvilágban történő események és érzés hatások nagyban befolyásolják a belső érzéseim, és azt, mennyi kontrollom van magam, és a külvilág felett. Érzékelhetjük, hogy a külvilág hogyan befolyásolja az energia szintünket. Ha ezt megfigyeljük hogy működik, segít ez adni egy perspektívát. Ha meditálunk, és kizárjuk a külvilág zajait, egyrészt elengedhetjük a külvilágból betolakodó érzéseket, másrészt megtalálhatjuk a bensőnkben lévő nyugalmat. Vegyük magunkat körül szerető emberekkel, hogy jó érzéseket érezzünk.
2. Második lépésként elkezdhetem megjósolni előre az érzéseim. Ha megértem az érzéseim, és rájövök mi, és hogyan okozza őket, akkor ez segít tőlük eltávolodni, megérteni, hogy ezek nagyrészt a külvilágból jönnek, és jobban fogom tudni kontrollálni őket. Az érzések néha rámtörnek, megtámadnak, és egészen a hatásuk alá kerülök. Ha értem őket, megérthetem, hogy ez valójában nem én vagyok, ezek nem az én érzéseim, hanem egy külső energia, ami rám hat. Ezek után megválaszthatom magam, hogyan szeretnék ezekre reagálni, milyen érzéseket érezzek az érzéseimmel kapcsolatban.
3. Meg kell tanulnom elengedni az érzéseket. Ha szomorúsággal vagy dühvel reagálok valamire, amit valaki tett, vagy arra ami történt, az azért van, mert korábban gondolatban létrehoztam azt a képet, hogy a dolgoknak hogyan kellene történniük. Tehát létrehoztam egy ideált azzal kapcsolatban, hogy mi történjen, vagy valaki hogyan viselkedjen. Rá kell ébredni, hogy valójában semilyen befolyásunk nincs a körülöttünk lévő eseményekre, vagy mások viselkedésére, és meg kell tanulnunk ezeket az érzéseket ilyenkor elengedni. Ha nem így teszünk csak fájdalmat okozunk magunknak, és úgy érezzük, hogy elvesztettük a kontrollt valami felett, amit nem is lehet kontrollálni. Ha nem így teszünk minden egyes szituációban képesek vagyunk azt hinni, hogy legközelebb kontrollálhatjuk a helyzetet. Ez hatalmas tévhit, és rengeteg konfliktust okoz bennem, és sajnos az emberekkel is akiket szeretek.

Álljon itt továbbá néhány praktikus tanács, ezek érzésem szerint kevésbé rám jellemző INFJ működésekhez kacsolódnak, de hasznosak lehetnek egy általánosabb extrovertált érzés kialakításában.

1. Nagyon érezzük mások határait, hogy mit szabad és mit nem velük megtennünk. Eközben elfelejtjük a saját határainkat kitűzni, és mások ezen át tudnak így gázolni. Jogunk van tehát másokkal szemben megszabni a határainkat.
2. Igyekszünk másokon segíteni, de néha elfelejtjük, hogy nekünk is vannak igényeink. Ahhoz, hogy a külvilágban továbbra is segítő funkciót tölthessünk be, vigyáznunk kell magunkra, és hagyni kell önmagunkat is feltöltődni, és a saját érzéseinket is karban tartani.
3. Az önkifejezés fontos, művészetekkel és írással. Jobban kapcsolatba kerülünk az érzéseinkkel.
4. Legyenek pozitív emberi kapcsolataink, azok feltöltenek. A napközbeni pozitív interakciók emberekkel segít kapcsolódni a külvilághoz, és megtalálni benne a helyünket.