Tegnap 32 éves lettem, József Attila azonnal felcsendült a fülemben. INFJ-ként folyamatosan van bennem egy igény arra, hogy valami nagyot alkossak. Valamit, ami túlmutat önmagamon, egy belső tiszta világot szeretnék kisugározni a világba. Egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani.

A halogatás, és várakozás mindig jellemző volt rám. Az érzés, hogy ez a pillanat valójában csak egy felkészülés az életre. Egy tanulás, hogy aztán valamikor majd a jövőben beteljesíthessem a sorsom, és megtaláljam azt a kielégítő érzést, amit annyira keresek.

Ég bennem ez az igény a növekedésre, a tanításra. Arra, hogy a világ lássa azt amit én, és az emberek lássanak a munkámban valami olyat, ami aztán mélyen megszólítja őket. Valamilyen jelentést találjanak, ami katarzist okoz bennük.

József Attila nyomán elképzeltem, hogyan nézhet is ez ki. Láttam egy embert hatalmas belső világgal, egy vággyal, hogy megértsék őt, és láttam, ahogy ez a belső világ papírra kerül. Összeáll belőle egy ember hatalmas lélekkel. Ami még ennél is több, amiket ír mélyen megérinthetett rengeteg embert.

A marxista kapitalizmus kritikák a frankfurti filozófia iskola nyomán a modern embereket elidegenedett dolgozóknak és fogyasztóknak látja. Nézeteik szerint az emberek nagy része, főleg a munkások, már nem érzik az általuk gyártott termékeket a sajátjuknak, mivel a kapitalizmus hatékonyságra törekvése elveszi az emberi munka sikerélményét. A végterméket, amit létrehozunk egy hatalmas szervezetben nem érezzük a sajátunknak, mert annyira apró részt csináltunk belőle. Emiatt a munka az egy alap kötelezettség, valami amiért pénzt kaphatunk. A pénzből pedig fogyasztási cikkeket vehetünk, amiket számunkra idegen emberek gyártottak. A termékek valamilyen igényt elégítenek ki. Megoldások egy problémára. Többnyire olyan problémára, amiről nem is tudtuk, hogy probléma korábban. A reklámok hívták fel rájuk a figyelmünket.

A strukturalista filozófia szerint a világot mitológiákon keresztül érzékeljük. A dolgok mögöttes jelentései nagy hatással vannak ránk. A médiában megjelenő bármilyen műsor, vagy hirdetés egy világképet is tükröz. Átadja azt az érzésvilágot és hitvilágot, amin keresztül szeretné, ha mi is látnánk a világot. Régebben azt gondoltam, hogy a reklámok hitvilágai próbálják megtalálni a fogyasztók hitvilágait, és azokra akarnak illeszkedni. Most már úgy gondolom, hogy a reklámok inkább tanítanak. Megmutatják mi a helyes, milyen hitvilágban higyj, és ezzel oktatják a világot arra, hogy az emberek egyformák legyenek, hogy tartozzanak egy hit közösségbe, hogy ezzel legyen egy önképük, egy hovatartozásuk.

További érdekesség, hogy mivel az emberek dolgoznak és fogyasztanak, és a munkájuk gyakran nem az önmegvalósításuk eszköze teljes mértékben, az emberek elfelejtenek teremteni. Estére fáradtak lesznek, olyan szolgáltatásokat vesznek igénybe, amik pihentetik őket. Nem filozófiát és asztrofizikát tanulnak ilyenkor, hanem médiát fogyasztanak. A média, pedig mivel az embereknek ez az igénye, könnyed szorakoztatást biztosít a számukra. A mítoszok, amik itt keletkeznek pedig megerősítik ezt a körforgást.

Mi lenne, ha teremtenénk egy másmilyen mítoszt. Valami olyasmi világot, ami József Attilából sugárzott. Egy olyat, amitől valami jó születhet, ami felnyitja az emberek szemét.

Tini koromban, mivel félénkek voltunk, csak rövid ideig jártunk graffitizni egy barátommal. A célunk az volt, hogy olyan feliratokat készítsünk, amik picit felrázzák álomvilágukból az embereket, akik elolvassák a szövegeket. Művészetet és filozófiát akartunk terjeszteni. Apró szösszeneteket, amik valahogyan rámutatnak arra, hogy a világ csak egy mitológia, amit az emberek érzékelnek. Hogy gondolkozzanak el, hogy léteznek más mítoszok is azon kívül, amit a média sugároz. Hogy szabad akaratunk lehet abban, hogy mi az, amit igaznak hiszünk.